Lamantin naplója 4-5-6

Na végre, hogy ősz van, kezdődik a suli, nem leszel örökké láb alatt- szólt ki a nagyi a vécéből, mert mindig nyitott ajtónál trónolt, ha becsukta, a cigifüsttől egyből fuldoklani kezdett. Egyre gusztustalanabb szokásai vannak a vén boszorkánynak- morogta a papa, az embernek kifordul tőle a bele. Egyből láttam a papát kifordult belekkel magam előtt, hát iszonyú látvány volt. Most már este van, és délelőtt képzeltem el, de még most is borsózik tőle a hátam. Csukja be az ajtót mama, mert oroszlánszag lesz a lakásban- kiabált be az öregem a konyhából. Erre a nagyi beindult, ocsmányságokat kiabált ki a vécéből, amit nem akarok ideírni. Ha dühbe guritották, nem tudott leállni, még egy sörösló is térdr eesett volna a szövegétől. De a papa csak röhögött, verte mindkét térdét, és visszakiabált, hogy jólvan mama, ne duruzsoljon annyit, még beleszédül a csészébe. Hát én nem akartam ezt tovább hallani, hosszú szokott lenni az ilyen párbeszéd, nekem meg felfütyült a Lulu, és inkább lementem az udvarra. Ma volt az első tanítási nap. Nagyon le voltam hangolva. Ebben a rohadt iskolában, csupa olyat tanítanak, ami engem nem érdekel. De észrevettem, hogy másokat sem. Ez a kényszerítés, ezeknek a Demokrácia. Abban reménykedem, hogy egyszer megszabadulok tőlük, és fütyülhetek az egészre.

A mama öccse is járt iskolába, és mégis meghülyült. Ezért igazán nem volt érdemes neki tanulni, bután is meg tudott volna bolondulni. Jut eszembe, tegnap nagy esemény volt. Meglátogatott a mama öccse a diliből. Krémest is hozott, de útközben belezabált, irtó gusztustalan volt az egész, mintha leejtették volna a csomagot a harmadik emeletről. Azért megettük, csak nem villával, hanem kanállal. Elég furcsán viselkedett, összevissza dumált mindenfélét, nem volt sem eleje, sem vége. A Rózsimamával is összefutott a gangon, nagyon kedves volt vele, később azt mondta nekem, hogy a bolondokkal kedvesnek és türelmesnek kell lenni, mert ha begurulnak, hát kő kövön nem marad. Ezt a szar házat nem is lenne nehéz összedönteni, alig áll a lábán.

A mama öccse megint a repülésen kérődzik, ki is ment a gangra, hogy bemutassa tudományát, alig tudták visszarángatni a konyhába. Sajnálom, hogy nem engedték neki, jó hecc lett volna, ha a Pimpibácsin landol. Kipréselte volna az öregből a bort. A suliba jött egy új tanár. Egy nő, aki emlékeztet a pufajkásra. Nem örültem neki, elég ha a pufajkást otthon látom. Elég dilis nőnek nézem, biztos lesz vele gondom. Történelemből tanultuk a Zrínyi kirohanását. A Gyuszival meg Pulival, Luluval, beöltöztünk töröknek, és nagy ordítás közepette kirohantunk a kertkapun. Pont a kukáját toló szemetesbe. Az öreg elesett, a kukája kiborult a járdára. Úgy ordított, hogy zengett a környék, ti büdös patkányok, ha az anyátok nem vert agyon még benneteket, hát majd én megteszem, ki látott még ilyen rohadt kölkeket, ez a hülyék utcája. A ribillióra többen kijöttek a gangra, ráadásul kaptam a mamától egy jókora pofont, azt mondta azért, mert nem figyeltem az órán, mert tudtával nem a törökök rohantak ki, hanem a Zrínyiék. Még azt is mondta, ha unatkozni járok iskolába, olyan hülye maradok mint a nagybátyám, és én is a dilibe kötök ki. Hát – őszintén szólva, ennek nem örülnék.

A nagyi csak röhögött rajtam, azt károgta, nem baj, még jó vécépucoló lehet belőlem. Nagyon rosszulesett tőle, tőle, aki apám szerint fordítva fogja az újságot. Pipikenéni a harmadikról, csinált egy jó kis műsort. Hálóingben, mezítláb kiszédelgett a lakásából, hóna alatt a kuszmadt macskájával, és elénekelte a Himnuszt. Nagyon sovány és alacsony, égnekálló ősz haja az arcába lógott, jobb karjával vezényelt, mert baljában lógott a macska. Úgy tudta, hogy Szilveszter éjszakája van. Ki kellett hívni az orvost, kapott a fenekébe egy injekciót- a Józsibácsi felesége segített lefogni, tőle hallottuk, mi csak a visítást tapasztaltuk. Mesélte, hogy a kis vénasszonyban akkora erő van, majdnem ledobta magáról amikor ráült. Hát nem is csoda, óriási a hátsója, mint az, az utazóláda, amiben a padláson a múmia fekszik. Állítólag. Még a Pimpibácsi is meg volt rendülve, nem tett otromba megjegyzéseket, a Rózsimama szerint valami baja lehet a vén szarosnak- mondta. A vitamingombóc még kövérebb mint valaha. Most valami pasija lehet, mert nagyon kicsípi magát, és sokat énekel. Még jó, hogy a földszinten lakik a mamájával, mert ez a mi lépcsőházunk nem bírná a terhelést. Ahogy megy neki a hízás, úgy nem megy az éneklés. Valami szörnyű amilyen hamis, Lulu szerint, egy Istenáldása lehet siketnek lenni. A siketségnek más előnyéről nem tudok.

A papa és a nagyi végigélcelődték az ebédet. Papa azt mondta, hogy ilyen falánkot még varjúban nem látott, ha fekete lenne, tökéletes volna a megjelenése. A nagyi vihogott, összefröcskölte az asztalt, és azt válaszolta, hogy ha madár lennék, akkor neked véged lenne, mert ilyen pondrók nem szokták élve megúszni a találkozást. Na, válaszolt a papa, idefigyeljen mutter, úgy keresztbeállnék a torkán, hogy egyet sem tudna károgni feltámadásig. Így beszélgettek egész idő alatt, a nagyi háromszor is leverte a villáját a koszos kőre, feldöntötte a vizespoharát, de nem érdekelte. Persze nem volt rajta a szemüvege, gyakran elhagyja, és mikor nem kell- megtalálja. A minap is az asztal alatt feküdt mikor meglelte, nagyon örvendezett, mondta, még jó, hogy nem ült rá valamelyikőtök, a nagy seggével, szétnyomtátok volna szegényt, nektek csak horganylemez okuláré lenne való, mert az nem rozsdásodik. Nem is tudtam, hogy horganylemezből is csinálnak szemüveget. Meséltem is a fiuknak, de azt mondták nem vagyok épeszű. Hiába. Ezek műveletlen bunkók. A suliban, tornaórán meggyűlt a bajom a tornatanárral. Kötelet kellett volna másznom, de az Istennek sem sikerült. Jól lehorzsoltam a combomat, majd kiugrottak a szemeim az erőlködéstől. Ez a bolond meg csak ordítozott, hogy így, meg úgy csináljam, de nem mentem semmire. Olyan béna vagy fiam, hogy ilyet még a világ nem látott- kiabálta a pofámba, egészen bele volt vörösödve. Így nem lesz belőled semmi- hörögte, én meg azt mondtam, legfeljebb nem leszek tornatanár. Na, elszabadult a pokol. a hajamnál fogva berángatott az igazgatóhoz, és kaptam egy megrovást. Le merném fogadni, az igazgató sem tud köteletmászni, csak úgy csinált, mint aki tud. Nem értem miért kell hazudni, és miért olyan fontos, hogy valaki köteletmásszon, ha nem tengerész. El is ment a kedvem az egész iskolától, amúgy sem volt sok. De elég a borús dolgokból, ezeket el akarom felejteni.

A szomszéd Tibi azt mondta, nem hiszi el, hogy nálunk a pincében kísértet lakik. Gondoltuk megleckéztetjük, Gyuszi lepedőbe öltözött, és jól kifestettük a képét. Elbujt a pincében, mi meg áthívtuk a Tibit, hogy jöjjön le velünk kísértetnézőbe. Nagy mellénnyel át is jött, de lent a félhomályban a romos bútorok és pókhálók között, a puli elordította magát, és a sötét sarokba mutatott. Erre Gyuszi a kísértet huhogni kezdett, érthetetlen dolgokat hörgött, és kalimpált a karjaival. Nem mondom elég ijesztő volt, majdnem elharaptam a nyelvemet. A Tibi nagyot ugrott, ráesett a szekrény tetején fekvő asztal, amitől elájult. Gyorsan kirángattuk az előtérbe, élesztgettük, jól be voltunk rezelve. Mikor magáhoztért, azt hitte a kísértet ütötte fejbe, úgy meg volt szeppenve, hogy észre sem vette, bepisilt. Gizinéni éppen ment fel az emeletre, visszafordult a nagy zajra. Hát ti mi a francokat csináltok itt a lejáróba- kérdezte, de mondtuk neki, csak bújócskázunk, nincs semmi baj. Találhatnátok ennél jobb helyet is- mondta, rámeredt Tibi fehér arcára és vizes nadrágjára, de nem szólt semmit. Nehézkesen, fújtatva megindult a lépcsőn felfelé. Tibi nagyon restelkedett előttünk, kérte, ne meséljük el senkinek, meg is egyeztünk négy zacskó cukorkába. A továbbiakban is változatlanul kicsit hitetlenkedett, de többé még csak a lépcsőházba sem mert bejönni.

Némileg változtattam a naplóm írásának formáján. Most nem bontom napokra a dolgokat, hanem folyamatosan írom, mert folyamatosan is élek, nincs jelentősége itt bontogatni semmit. Majdnem lettek szép és komoly elképzeléseim a jövőmet illetően, de abbahagytam. Semmi értelme ezen gondolkodnom, akkor is leszek valami, ha nem foglalkozom vele. A házunkban lakó fiatal pár lehet, hogy gyereket vár, mert a nő hasa kezd nőni. De az is lehet, hogy sokat eszik és hízik mint a Rózsimama. Őt jól ismerjük, túl régen van pocakja ahhoz, hogy terhes legyen. A nagyi mondta is, hogy ez azért van, mert mindig az a rohadt sex, ezek máshoz sem értenek, na meg ahhoz sem. Lehet, hogy van benne igazság, a nagyi sosem téved. Csak azt nem értem, mi köze van a sexnek az állapotossághoz, meg mit ért a nagyi az alatt, hogy sex. De nem kérdezem meg tőle, mert azt fogja hinni, hogy érdekel ez a marhaság. A papa azt mondta neki, hogy ejnye mutter, maga sexel foglalkozik a maga korába? Maga már arra sem emlékszik, hogy melyik egy férfi eleje. Jobb, ha maga a szemüvegét keresi, meg bagózik a klozeton, és nem foglalkozik a mások sexével. Erre a nagyi vérszemet kapott, és azt harsogta, hogy te csak ne dumálj te koraszülött, téged amikor kezdtek dörzsölni, én már régen fényes voltam, az eredményedre meg minden lehetsz, csak büszke nem. Nem értettem miről van szó, csak röhögtem rajtuk, nehogy észrevegyék, hogy fogalmam sincs miket dumálnak. A fiúknak is megemlítettem ezt a szex dolgot, de szemmel láthatóan nem tudták mit jelent. A földszinti vitamingombóc mamája kapott egy tolókocsit, most abban köti a végtelen sálját, ami már olyan hosszú, hogy elérne a holdig. Most nem kell a nénit emelgetni, mert lehet tolni. A lánya szokta ezt tenni, egyszer ki is döntötte az anyját, volt nagy kiabálás, úgy visított mint akit ölnek, az apám, meg a Puli apja állították talpra a szekeret. Nem lett nagyobb baj, csak a néni nagyon beijedt, és a homlokán nőtt egy nagy dudor. Ez a vitamingombóc, egy igazi fakezű hülye – mondta a nagyi, akinek mindig igaza van.

Most azért írok zöld színnel, mert nem találom a kék tollamat. De erre is ugyan úgy lehet visszaemlékezni, mint a kékkel írottakra.

Írt az érdi nagyi, drága kis unokámnak említ az álnok, hogy a mama lássa, milyen jóságos. Én már régen nem dőlök be neki, furcsa, hogy a vénasszonyok hogy meggonoszodnak idővel. Lehet, hogy a férfiak is, még nem tapasztaltam. A papa azt mondta, azért ilyen kedves a mutter, mert pénzt akar. Erre a mama azt mondta, te egy rosszindulatú fukar csóró vagy, és magadból indulsz ki. A magából kiindulás valami veszettül nagy sértés lehet, mert a papa földhözvágta az újságját, és kirohant a konyhából. Ritkán láttam a mamát ilyen elégedettnek. Az idős házaspár a másodikon, ahol a manós csillár van, a ronda angóra macskájukkal együtt furcsa népség. A néni sapkákat varr, egész nap hallani a varrógép hangját, az a gép is valami múzeumi lopásból származhat, mert olyan öreg, hogy kevesen láttak ilyet. Időnként abbamarad a zakatolás, kisettenkedik a gangra, óvatosan körbenéz, és ledob egy papírcetlit a kertbe, aztán visszapucol a masinájához. Ezt napjában többször is megteszi. Mi megnéztük a Gyuszival mi van benne. Az van mindegyikre ráírva, hogy segítség! Mentsenek meg. Hogy mitől kéne őt megmenteni, arról fogalmunk sincs, de gyanakszom, leginkább saját magától. Szomorú, hogy ebben a házban mindenki egy kicsit hülye. Persze én, a Lulu, a Gyuszi és a Puli, talán még a szomszéd Tibi normálisak vagyunk. Nehéz dolgunk van ennyi bolond között, de ez valami büntetés, valami vezeklés a sorstól. A Józsibácsi nagyon vicces ember, az udvarról felordított a feleségének, Nyanya! dobjál le hatvan forintot. A felesége kiugrott a konyhából, és visszakiabált, nem dobok le semmit, még tartozol húsz forinttal! El lehet képzelni hogy mérgelődött a Józsibácsi, megint ki lehetett száradva a torka, és nem volt pénze olajra. Legalább megpróbálta egészsége érdekében, de nem jött be neki. Nagyon nehéz gyereknek lenni, csak a felnőttek már elfelejtették. Mindenki azt hiszi okosabb, mert felnőtt. Így aztán teletömik hülyeségekkel az ember fejét, és ha nem fogad szót, nyakasnak bélyegzik, aki megtorlást érdemel. Ha meg teszi amit mondanak, és balul üt ki, akkor is a gyerek a hibás, mert marhaságot csinált. Minden esetben én húzom a rövidebbet, a gyerek, felnőtt koráig csak a pofonok között bujkál, ha szerencsés, akkor túléli. Piszokul lehangoló a helyzetem.

***

A szomszéd házmesterhez vendégek jöttek, és volt velük egy tízéves kislány, akit kiküldtek az udvarra játszani. Elizabet kérem, úgy fogadta a vendégeket, mint egy grófnő. Ki volt díszítve, csak a pávatoll hiányzott a potrohából. Most nem ordítozott, csak úgy olvadozott mint egy jéghegy a napon. A szomszéd Tibi felmászott a téglakerítésre, és hívott minket is. Át is másztunk, és fogócskát játszottunk a vendéglánnyal.

Szép- fodros világoskék ruhája volt, fehér cipője, ami a virágágybanfutástól egyből sötétbarna lett. Aztán egy kanyarban hasra is esett. Egy vízirém kutya füle ahhoz, ahogy ez kinézett. Elizabet kérem, a nagy viháncolásra kinézett a konyhaajtón, földbe gyökerezett a lába, sosem fogom elképedt- bamba arcát elfelejteni. Egyből lehámlott róla a grófnő, és olyan válogatott otrombaságokat kezdett ordítozni a kislány kinézete miatt, hogy a szobában ülő vendégeinek elakadt a lélegzete. Mi ész nélkül pucoltunk fel a kerítésre, a Tibi is velünk menekült. Elizabet kérem hangja még élesebbé vált, gondolom, akkor vette észre a szétfogócskázott virágágyását. Mi meg csak szó nélkül rohantunk a házunk mögé, és elnyelt minket az orgonabokor. Hű az anyját, ez meleg volt lihegte levegőért kapkodva Lulu, mi csak bólogattunk, meg sem tudtunk szólalni. Lulu mamája a piacról hozott libahájat, nagy sütésbe kezdett, az egész házban őrjöngött a zsírszag. Nem bántuk, reméltük mi is kapunk libazsíros kenyeret, jó kis zöldpaprikával. Kaptunk is, a Lulu nem igazán volt zsíroskenyeres, és egy óvatlan pillanatban kissé a keítés rácsán meghúzta a kenyerét. Le is jött róla egy csomó zsír, ott csorgott le a dróthálón. Gizinéni a pufajkás észrevette, és ordibálni kezdett. Azt a hétszentségit a büdös kölykének! Másoknak nincs mit enni, ez meg a kerítésre keni azt a drága kencét! Mindjárt adok egy akkora pofont, hogy egybe nyeled le a kenyeredet! Erre a zajra kijött a Lulu mamája, nekitámadt a Gizinéninek. Ha hozzá mer nyúlni a gyerekemhez, magáraöntöm az összes forró libazsírt. Hol él maga! Ma már nem éhezik senki, ez magán nagyon jól látszik, maga pufajkás marhahúskonzerv. Gizinéni is beindult, megint faszistázott, rázta az ökleit, vörös volt mint egy répa, de nagy garral elvonult. Lulu kussolt, tudta, ő még távolról sem úszta meg a dolgot.

A falánk vitamingombóc esetét meg kell örökítenem az utókor számára. Lakásuk előtt, a nagy bokor körül sok virág volt, a mamája nagyon gondozta őket. Még a tolókocsijából is öntözött. Egyik reggel, még nem kelt fel, mikor a lánya már ébren volt, csinálta a reggelit. Jó parasztszalonnát hozott a hentestől, amit jóétvággyal befalt, felzabálta az összes jácinthagymát a mamája kertjéből. Mikor meglátta az anyja, úgy dühöngött, majd szétesett a tolókocsija. Te zabálógép- sivította, egyik reggel arra eszmélek majd, hogy magadbatömted a kecskerágót is. Ettől vagy akkora, mint egy 424- es mozdony. Egyszer álmomban még engem is megzabálsz! A lépcsőházból hallgattuk a cirkuszt, az öklünkkel a szánkba, nehogy kihallatszon a nyerítésünk.

A másodikon az öreg házaspár parkettást hívott, mert biztos, az angóramacskának nem felelt meg a régi. Két napig pakolták ki a bútorokat meg a mindenféle holmit, hogy tudjon a pali dolgozni. Az öreg, a szekrénybe aludt a gangon, a felesége a macskával a padlón, egy vastag dunyhán, az elkényeztetett dög miatt. Az öreg nagyon gyanakvó természet lehet, mert szakkönyveket tanulmányozott, és írt egy hosszú sleifnit, milyen sorrendben, és mit kell csinálni. Ezt kirajzszögezte az ajtófélfára, ha reggel megérkezik a mester, egyből lássa, hogy őt nem lehet átverni. Meg is jöttek ketten, felcipelték a csiszológépet, meg a szerszámostáskát. Figyeltem a dolgot, mikor a mester az ajtóig ment, megtorpant, mint akinek egy százas szöget vertek a seggébe, elolvasta a sleifnit, ránézett az öregre, és azt mondta. Ha maga ennyire ért hozzá, akkor csinálja meg maga. Visszacipelték a felszerelésüket a kocsiba, és szó nélkül elmentek. Olyan bamba pofát, amit az öreg vágott, életemben nem fogok még egyszer látni. Most pakolhatnak vissza mindent, és elgondolkodhat a vén gyanakvó, hogy máskor mikor fogja be a száját. A nagyi, mikor mehallotta az esetet, eldobta a rántottasütőt, és a röhögéstől fuldoklott. Nem aggódtam az életéért, tudtam, ha nem a száján, akkor akárhol is képes levegőt venni. Ó a vén szalmabábu- annyi esze van, mint egy döglött lónak- lihegte, ez akkora hülye, még a katasztrófaügyi népbiztosságig is viheti. Ennek halála után, úgy kell majd lelőni a nyelvét. Annyira kifáradt, hogy belevetette magát papa karosszékébe, és csak lihegett. Hiába minden erőfeszítésem, képtelen vagyok megtudni, mi az a faszista. Hogy nem azonos nemű és korú, az már biztos, mert a pufajkás Gizinéni ha feldühítik, mindenkit lefaszistáz. Ő tőle kéne megkérdeznem, de nem merem. Majd csak akad valaki, aki elmondja, csak türelem- mondom magamnak, de nagyon nehéz. Most már, hogy növekedik a naplóm, egyre jobban kell rá vigyáznom, mert ha elveszik, hát nem tudok visszaemlékezni felnőttkoromba, és ha egy felnőttnek nincs gyerekkora, az csak félember. Ezért úgy döntöttem, a szolgálaton kívüli kémény alsó lyukába teszem, ahol az a kis betonajtó van. Beleteszem egy nejlonzacskóba, hogy ne legyen koszos. Most, hogy ez eszembejutott, egész megnyugodtam.

Most nálunk kitört a gyász. A mama öccse felügyelet nélkül maradt, és mégis megpróbálta a repülést. Felmászott a hídra, és onnan indult. Akik látták, mesélik, hogy széttárta karjait, és csapkodott velük. Ment is neki, de eltévesztette az irányt, és lefelé száguldott. Gondolom, a víz felett akart csinálni egy kanyart, és vissza a hídra. Na ez nem sikerült neki, belecsapódott a vízbe, és eltűnt. Persze ha előre tudja, vízimadárnak hitte volna magát, és nem történt volna ami történt. A nagyi és a mama oda voltak, a nagyinak ez volt az egyetlen hülye fia. Most venni kellett fekete ruhákat, ami azért nagy baj, mert nincs rá pénz. Be kéne festenünk meglévő holmikat, de ha a temetésen esne az eső, folyna le a fekete festék. Mondta a mama. Azt hinnék a gyászolók, ördögök vagytok- mondtam, de már meg is bántam, mert a nagyi felháborodásában hozzámvágta a papucsát. Az pedig nem semmi, mert vastag fatalpú jószág, és igen nagyot tud ütni. Ezekkel szokta agyondobni a csótányokat, még egyik sem élte túl. Az én karomra is felszereltek egy fekete szalagot, és igyekeztem az alkalomnak megfelelni. Fene rosszkor jött ez a haláleset, Lulu kapott egy görkorcsolyát, és azt próbálgatták az úttesten. Gyászban nem illik korizni, így csak néztem fájó szívvel az eseményeket. Megtörtént a temetés, elég sokan eljöttek. Beszélt a pap, elmondta, hogy Istenfélő jó ember volt, nem említette hogy hülye is volt egyben. Utána az egész kompánia elvonult a kis piszkosba, az egy vendéglő- ott volt a halotti tor. Húsleves volt, meg csülökpörkölt, meg savanyúság, meg torta. Nagyi úgy zabált, azt gondoltam bánatába, öngyilkossági szándékból teszi. Aztán kezdődött a borozás, Lulu apja berúgott, felmászott az asztalra, és disznó katonanótákat énekelt. Mindenki ordítva röhögött rajta, és tapsolt. Többen táncolni kezdtek, hárman össze is verekedtek. Egész jó kis muri kerekedett a gyászból. Kár, hogy nincs több bolond családtag, időnként jól jönne egy halotti tor. A kabátzsebembe kiloptam a fiuknak tortát, nagyon örültek neki. Persze összenyomódtak, de sebaj, kézzel tömték magukba, mert evőeszközt nem tudtam szerezni. Többé nem kell látogatni a dilibe, és ez azért megkönnyebbülés. Most már lefekszem, mert dög fáradt vagyok, csak azért álltam neki írni, nehogy holnapra elfelejtsek apró részleteket, és majd felnőtt koromba dühöngjek, hogy nem tudok visszaemlékezni, mert hiányosak a részletek. Az, hogy újólag a kéményben tartom a naplómat, nem gondoltam, hogy ilyen biztonságérzetet okoz. Egészen meg vagyok könnyebbülve.

Na, a pálinkásbutykot kiengedték az elvonóról. Nem látok rajta semmi változást. Ugyan olyan gebe és csapzott mint egy kóbor kutya. Most állítólag nem iszik, de ki tudja hány órát tud szárazon maradni. Lehet, hogy így öli ki magából a bacilusokat, meg a mindenféle rovarokat. Rózsimama vett csirkéket a piacon. Az udvar sarkában csinált egy karámot csirkedrótból, oda rakta be a tyúkjait. Mind a hármat. Már aznap kezdte Pimpibácsi a balhét, üvöltözött, hogy baromi csirkebűz megy be a lakásába, így nem lehet élni, ez nem a tanyavilág. Aki ekkora paraszt, az költözzön el a francba, mert itt emberek laknak, és nem csirketartó állatok. Rózsimama ezen rendesen felkapta a vizet, lerohant egy jókora pajszerrel, amit még a bútorszállítók felejtettek ott hajdanán, úgy hadonászott vele mint egy dühödt lovas a kardjával. Pimpibácsi érzékelte, ennek fele sem tréfa, és beugrott a lakásába. Éppen jókor tette, mert a neki szánt csapás az ajtaját érte, akkorát durrant mint a fene, jól meg is sérült a fa. Rózsimama még a leandert is az ajtóhoz vágta, a vén szaros meg lehetett ijedve, mert az ajtó védelmében nagyon kussolt. Persze mindenki a gangon tolongott. Ne hagyd magad Rózsi- ordítoztak a lelátóról, filézd ki az öreget, már éppen ideje. Ráfér egy nagy hirig a vén demizsonra, had tudja meg hol lakik az Úristen. Mindenki egyszerre kiabált és hadonászott, amitől Rózsimama még nagyobb lázba jött. A szomszéd házból is többen felkapaszkodtak a téglakerítésre röhögni. Óriási hecc volt, ez biztosan bevonul a házunk történelmébe. A Gizinéni, meg a Józsibácsi felesége valahogy lecsillapították a dühöngő Rózsimamát, mert féltek, agyvérzést fog kapni. A tyúkok halálra ijedtek a zajtól, csak úgy repkedtek a tollak, majd agyontaposták egymást. Biztos gondolták, ennél még a levesben is jobb. Hát így végződött a Lambertó utcai csata.

Na, bevált a jóslatom, a Butyok megint beivott, nem tartott sokáig az elvonókúra. Az úttesten bógnizott hazafelé a férficipőiben, koszosan lógott rajta a kabát, karján a ridikül, mert ő nő, baljában egy majdnem üres pálinkásüveg. Észrevett egy félig elhasznált cigarettát a betonon, lehajolt érte, és úgy pofára esett, hogy dőlt orrából a vér, meg a hülye feje is felrepedt. Ki kellett hívni a mentőket, akik láthatóan nem voltak elragadtatva a feladattól. Biztos, a fuvar után ciánozni kellett a kocsijukat. Elég sok volt a bámészkodó, volt aki sajnálkozott, volt aki azt mondta, felháborító, hogy nő létére valaki ilyen, ez egy részeges kurva, ott kellett volna hagyni ahol van. Jaj, hogy maga milyen egy gonosz állat- szörnyűlködött egy szenteskedő, dagadt vénasszony, és vetette a keresztet. Kussolj te szenteltvizivóbajnok- morogta a megszólított. A magadfajtával van tele a pokol. Hát a Gizinéni ezt is jól lefaszistázná, kár, hogy nincs itt, jó kis csinnadratta lett volna. Szegény Butyok, úgy feküdt ott, mint egy elárvult rongycsomó. Még csak nem is ellenkezett, mikor berakták a mentőbe. Kicsit szégyenkeztem, hogy a múltkor úgy kicsúfoltuk.

A vitamingombóc rohadtul ad magára, mióta van egy pasasa- állítólag. Fodrászhoz is ment, és befestette a haját. Valamit elszúrtak, mert olyan piros színe lett, mint egy mikulásnak. Úgy nézett ki felülnézetből, mint egy túlérett paradicsom. Az első emeleti gangról néztük a Pulival, összecsődítettünk mindenkit akit csak lehetett, ájuldoztunk a gyönyörűségtől. A nagyi persze nem tudta szó nélkül megállni, mi történt magával, maga possadt szamóca, eltévesztette a házszámot, itt ilyenek nem laknak. Pöszögve, fuldokolva röhögött, mert megint nem találta a fogsorát, és ilyenkor alig érteni mit mond, de azért folyton beszél. Ezek után mindenki összevissza röhögcsélt, ki a szamócán, ki a nagyin. Gondolom, a vitamingombóc eleve felbőszülten érkezett, de ez a fogadtatás betett neki. Csípőretett kézzel állt az udvar közepén, lila volt a kövér arca, és úgy ordított, mint egy fábaszorult féreg. Hogy szakadna le alattatok az a nyüves gang, ilyen pofátlan csürhét még nem szart a világ, mindjárt ráülök a mocskos szátokra, és majd akkor kaptok levegőt, ha fingok. Óriási sikert aratott a díszbeszédével, megtapsolták, és kiabáltak neki, hogy jól van Piroska, vigyázz, nehogy találkozz egy bikával, ha netán felvonulnál, neked nem kell cipelni a piros zászlót. A nagyi elemében volt, tüzelte a tömeget, mindenkit túlordítva pöszögte, hajrá disznósajt, bukni fog rád a palid ha meglát, elmehetsz a zsidótemplomba útálatosképnek, az jól fizet. Ne zsidózzon maga vén kurva- kiabált vissza a vitamingombóc, mert felrohanok, és lehajítom a gangról. Dögölve sem lehet visszataszítóbb mint amilyen élve. Ki zsidózik, maga vérvörös idióta! Maga egészen hülye- gurult dühbe a nagyi, ami nem szokott jót jelenteni. De most az egyszer szerencsénk volt, mert a papa felébredt a nagy üvöltözésre, és kijött a gangra, véletlenül alsógatyában. Elkapta a nagyit, és bevonszolta a konyhába. Micsoda szemérmetlen alak maga, háborodott fel, a pufajkás Gizinéni.

***

Van képe mutogatni azt a két vékony, ronda visszeres virgácsát, mikor itt nők és gyerekek is vannak. Ha egy nő magára néz, többé nem áll szóba férfiakkal! Papa elképedve megfordult, végignézett a Gizi nénin és azt mondta: Ez magát mennyiben érinti- kérdezte, és bement a konyhaajtón. Nem igazán értem, hogy a pufajkás miért dermedt meg, de válasz nélkül elrohant. Hát, lehet, hogyha felnövök, elköltözöm egy nyugodtabb környékre, de nem biztos, mert itt soha nem fogok unatkozni, az hétszentség. Bekeveredett az udvarunkba egy vándorhegedűs, legalábbis a Gyuszi szerint az volt. Lepakolt a földre, elővette a szerszámát, és elkezdett hegedülni. Nem voltam tőle elragadtatva, időnként kellemetlen hangokat adott ki, de összességében elment. Újságpapírba csomagolt aprópénzt dobtak le neki egy páran, mi is összeszedtünk minden aprót, papírba csomagoltuk, és fogadtunk a Gyuszival, ki tudja elsőnek fejen dobni. Három gombóc fagyi volt a tét. Nekem sikerült elsőnek, Gyuszi nagyon rosszul bírta a vereségét, én csak néztem rá, és vigyorogtam. Majdnem megőrült. Rövid hírek:

Az érdi nagyi megint írt egy szirupos levelet, ahogy a papa mondta. Megint összerúgtak a mamával miatta. A mama öccsének a sírjáról lelopták a virágvázát, nagyi a helyszínen nagy balhét rendezett, csúnyákat ordítozott, most már biztos nem kerülhet a mennyországba. Butykot elkapta a Rózsimama, miközben a száradó fehérneműket lopta. Nyakánál fogva kirángatta a kertkapun, még seggbe is rúgta. Pimpibácsi is kijött a zajra, azt mondta a Rózsimamának, ragassza oda a kötélhez a holmiját. Aztán ránézett a Rózsimamára, és bepucolt a lakásába.

A Pufajkásnak a piacon ellopták a ridiküljét. Már az utca végén hallani lehetett, hogy jön haza, úgy szitkozódott.

A Józsibácsinak bemesélték a kocsmába, hogy a Lambertó utcában villamos fog járni. Az öreg úgy felháborodott, hogy berohant az illetékesekhez tiltakozni. Ott jól kiröhöghették, mert halálosan megsértődve jött haza, úgy bevágta maga után a konyhaajtót, hogy majd kiszakadt. A második csattanás, gondolom a felesége részéről hangzott el. Ez nem volt a Józsibácsi napja.

Az angóramacskás házaspár a második emeleten, már két napja lázasan készül valamire. Még azt a dögöt is mintha kimosták volna, olyan fehér mint a hó. A Lulu is nyaggatott, nézzek már utána mi készül, de nem tudok hol utánanézni. De a nagyi este elárulta, hogy a nőnek a húga jön pár napra vendégségbe Ausztriából. Hát, ez igazán izgalmas, még sosem volt a házunkban vendég külföldről. Aztán megállt egy taxi, a sofőr becipelt három piros- bőr koffert, még jó, hogy nem hozott magával egy viziorgonát- mondta a papa, ezek a külhonba szakadtak azért jönnek haza, hogy megjátsszák magukat. Aztán a kofferek mögött megjelent a vendég. Egy öreg nő, hosszú fehér fényes kabátban, inkább köpenyféle volt, nagy szélű fekete kalapban, azon körbe virágdíszek voltak. Magassarkú piros cipői jól mentek a koffereihez. Volt még a kezében egy sötétzöld ridikül, aranyszínű fémkerettel. nagyon elegáns volt, ilyet idáig csak moziba láttam. Apró lépésekkel, hadonászva, buta vigyorral az arcukon jöttek elé a nőnek. Biztos azért igyekeztek, hogy kapjanak valamit. Másnap a vendég körülnézett a házban, lejött az udvarra is. Rózsimamával, meg a Pufajkással beszédbe elegyedett, A Pimpibácsi csak leselkedett az ajtóból. Jó, hogy nem volt éppen ittas, jól lejáratott volna mindegyikünket. Elmesélte a vendég, hogy az apjuk egy híres defektív volt, és a gardrofba tartotta a puskáját. Mi, a fiukkal alig bírtuk megállni vihogás nélkül, nem tudtuk, hogy a magas vendég pösze. Azt is elmagyarázta a Rózsimamának, hogy miként kell befűteni a cserépkályhába, hogy jogfolytonosan égjen. Mi, napokig pöszén beszéltünk egymással, utánozva a nő királynői kézmozdulatait. Ahogy elgondoltam a két nőt, hát egyáltalán nem hasonlított a nagyira. Bár, a nagyi is iskolázott személynek tűnt, mert kiskorában Németországban volt cserenyaraláson, és onnan származik némely műveltsége. Például, ő nem cukorral issza a kávéját, hanem zuckerrel, a szekrényre azt mondja renájzli, bár ez nem tudom milyen eredetű szó. A szviccről egyszer megpróbálta papa lebeszélni, de sikertelenül. Ha a nagyira rájött a nyelvtudását csillogtatni, a papa svábeszkóbisznak szólította, ami kiváltotta belőle a két tánciskoláját- papa szerint- és ékes magyarsággal gorombáskodott. Jól van mutter, röhögte a papa, ha mindezt Németül is elmondja, hát megeszem a zseblámpámat. Nem is tudtam, hogy egy zseni az anyósom, bár nem látszik úgy első látásra. Na megállj te szánalmas alak- így a nagyi. Ha én lennék a rendőrminiszter, szaporítanám a fajtádat, aztán géppuskával irtanám. De mit is idegesítem fel magam, téged sajnálni kell, és nem nevelni. Így diskuráltak, még a mama meg nem unta, és véget vetett a diskurzusnak. Remélem nem hallatszott át a szomszédba, rühelltem volna a vendégnő előtt. Nem szeretném, ha a nő, azt gondolná, nálunk jogfolytonos ez a balhézás.

Ma este átolvastam mindent, amit idáig a naplómban bejegyeztem. Csupa esemény, egyik éri a másikat. Persze ez nem így működik, a történések között gyakran vannak unalmas és fárasztó időszakok, de azokról nincs mit feljegyezni, az utókorom számára.

Reklámok

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s