Lamantin naplója 1-2-3

Azért írok Lamantin néven, hogyha illetéktelen kezekbe kerülne a naplóm, le tudjam tagadni, hogy az enyém. Ez részemről egy biztonsági intézkedés, és örülök, hogy eszembe jutott. Bár bukás esetén ráfoghatnám akár a Gyuszira, de ha nem sikerül, abból csak még nagyobb baj származna. Így maradok a Lamantinnál, ez lesz a legjobb. A Lambertó utcában ahol lakunk, ez egy három emeletes öreg ház, elég rozoga. Ütött- kopott, a lépcsőház fala csupa kosz, meg falfirka. Körbe futnak függőfolyosók, abból nyílnak a lakások. Ezek a folyosók tényleg függnek, helyenként annyira, majd nekicsúszom a rozsdás korlátnak. A járólapok között több helyen kinőtt a gaz, a Rózsi mama a harmadikon azt mondta, lassan venni kell egy kecskét, ami lelegeli. Hát nem tudom hol tartanánk a kecskét, ha éppen nem legel. Lehet, hogy a pincelejáróba gondolja, de nem tudom, hogy lehetne felhozni legeltetni. Az alagsorban lakik a Pimpi bácsi, eléggé piszkos, és iszákos. Mama mondta, hogy ezt a vén állatot ki kéne tömni, és belelökni a Dunába. Elképzeltem, hogy ott ringatózik a víz tetején mint fatönk, frászt kapnának tőle a csónakázók. Kedden úgy összerúgott Pimpi bácsi Rózsi mamával, hogy zengett a ház. Az öreg, szokás szerint be volt rúgva, és megtámadta Rózsi mamát, hogy eltüntette a macskáját. Pedig sosem volt neki, és ezen Rózsi mama úgy begurult, hogy degenerált vén szaros részegesnek nevezte az öreget, átkozottul ordibáltak egymással, mama szerint ölre is mentek, de én csak annyit láttam, hogy összeverekedtek. Az egész ház a gangon ácsorgott és röhögött, úgy buzdították őket, mint a futballmeccseken szokás. A végén Rózsi mama akkorát bevágott a vén szarosnak, hogy az hanyatt esett, és feladta a mérkőzést. Én, az elsőről néztem végig a dolgot, Luluval meg a Pulival, marha jól szórakoztunk. A földszinten lakik még egy nagyon öreg néni a lányával, aki olyan kövér, hogy ilyet ritkán látni. A nénit kiteszi reggel az ajtó elé a kertbe, egész nap ott üldögél, és mindig ugyan azt a sálat köti. Már olyan hosszú, hogy még egy elefántnak is sok lenne, de ő csak köti és köti, a fene tudja meddig. Már mondtam neki, hogy vigyázzon, mert ilyen vastagnyakú ember csak a mesében van, de ő azt mondta nem baj, hát akkor csak kösse tovább. Még mindig jobb, mintha kocsmába járna- mondta a papa, lehet, hogy igaza van. A lányát, az elsőn lakó Józsi bácsi csak vitamingombócnak hívja, az meg olyanokat válaszol rá, hogy le sem akarom írni, nehogy elkárhozzak. A Józsi bácsi felesége mondta, hogy aki ilyeneket ordít az elkárhozik, nem igazán tudom mit ért ezalatt, de vigyázok, mert ha igaza van, akkor mi lesz velem. Ott, az elkárhozásban gondolom csupa kövér, csúnyaszájú népek vannak, rettenetesen érezném magam tőlük. Itt a harmadikon lakik még a Pipike néni, az öreg Cézárral, aki egy kutya. Eredetileg fehér lehetett a szőre, de mostanság nem az, és ráadásul hullik. Amúgy kedves állat, nem úgy mint a gazdája. Még lakik itt egy fiatal pár, mindig csókolóznak. Hogy mi ebben a jó, ilyen gusztustalanságot csinálni, azt nem is sejtem. Mama szerint ne is törődjek vele, ilyen emberek is vannak, és punktum. Én soha nem fogok ilyen ízléstelenségeket csinálni, meg azt sem tudom, ilyenkor hogy vesznek levegőt. Olyan furcsák itt a házban a lakók. Valami országgal kapcsolatos dologról szoktak vitatkozni, a dagadt Gizi nénire azt mondták pufajkás. Gondolom azért, mert pufi. Átkozottul bedühödött rajta, rohadt faszisták – kiabálta a gangról, rázta az öklét, és vörös volt a kövér képe, mint egy sárgarépa. Fogalmam sincs mi az, hogy faszista, de valami állati nagy sértés lehet, ha mondták neki. A napokban fellopakodtunk Pulival a padlásra. Tele van kacatokkal, rossz bútorokkal, ládákkal. A fene tudja mióta vannak ott, de mindenen vastagon áll a por. Meg a tető belső szélén a galambszar. Fészkeket is találtunk, de nem volt benne tojás. Puli szerint azért, mert nincs költési idő. Hát én ehhez nem értek, de Puli jól ért ezekhez a dolgokhoz. Van ott fent egy nagy lezárt láda, Puli azt mondja, a Gizi néni tartja benne a férje tetemét, aki mamár egy múmia. Nem hiszem el neki, de olyan rossz érzésem támadt, hogy egyből visszamásztam a gangra. Televízióban láttam már múmiát, baromi ijesztőek, és csúnyák. Nincs kedvem szemtől szembe találkozni egyikkel sem. Ha éjszaka hallok motoszkálást a padlásról, eszembe jut amit ez a hülye Puli mondott, és nagyon rosszul érzem magam. Jöttek emberek, és a ház oldalát megtámasztották gerendákkal. Állítólag nagyon meggyengült a tűzfal. Lehet, hogy Gizi néninek is köszönhető, mert az örökös zabálástól akkorákat fingik, hogy beleremeg a ház – mondta a nagymama, aki sosem szokott tévedni. Ő, amúgy minden misén ott van, ezért felvilágosította a Jóisten, hálából a szorgalmáért. Gizi néni is jár misére, de gyanítom azért, mert ott a nagy zajban, éneklésben, hatalmasakat lehet fingani, és nem tudja rábizonyítani senki. Hát én nem értek hozzá, de azt gondolom, nagyon neveletlen és otromba cselekedet, amúgy az Istent nem lehet a nagyi szerint becsapni, és meglesz ennek a következménye, egy jó nagy büntetés, amit a ronda vénasszony meg is fog érdemelni. A mama öccse megint a diliben van, de ezt nem szabad így mondani, csak magammal négyszemközt mondom. Időnként madárnak képzeli magát, és le akar ugrani a tetőről, hogy elvándoroljon. Folyton szemmel kell tartani, nehogy butaságot csináljon. De ebben a diliben, azt mesélik, van rácsos ágy, olyan mint egy madárkalitka, így a mama öccse jól kell érezze magát, és még figyelni sem kell állandóan. De lehet, neki van igaza, és tud repülni, csak nem hagyják. Egyszer azért megengedhetnék neki, hogy kipróbálja. Hátha. Most átmenetileg abbahagyom a naplóírást, mert már későre jár, és reggel nagyon fáradt leszek. De kénytelen vagyok későn írni, mert azt hiszik már alszom, és nem zavarnak, és így nem tudják meg, hogy én vagyok a Lamantin. Ha majd nagy felfedező leszek, akkor már nem kell titokban írnom, és tehetem nappal is, ha akarom. Addig meg marad a jelenlegi szokás, aminek meg is tudok felelni.

***

Na végre megint este van, és itt ülhetek irataim fölött. Igaz, alattuk nem ülhetek, mellettük viszont tehetném. A földszinten a sálkötőt, délután elvitte a mentő. Csak szokása szerint ült és kötött, aztán eldobta kötését, szétvetette karjait, és úgy dobta magát előre a karosszékéből, mint egy futballkapus. Lánya kigördült a konyhaajtón, és úgy visított mint egy malac akit ölnek. Azt mondják, szívrohama volt a néninek, de már jobban van. Nagy ribillió volt a házban, azt hiszem a lánya visítása volt az oka. Ebben a kurva házban mindig történik valami – morogta a Puli papája, majdnem mellényeltem a levesemet. Ez a zsírhegy úgy tud üvölteni, hogyha a temetőbe tenné, kiugranának a halottak sírjaikból. Ocsmány egy részvétlen állat ez a pasi – mondta a nagymama, aki sosem téved. Majd ha ő kezd kifingani, kíváncsi leszek, hogy fog ordítani a beszarikám. Bugyborékolva pöszögte, mert nem volt szájában a fogsora. Ugyan mutter – röhögött a papa, maga hibátlanul fog visítani, mert azt fogak nélkül is lehet. Na azt várhatod te torzszülött – mondta a nagyi, azt te nem fogod megélni. Így diskuráltak még egy darabig, de én lementem az udvarba, és nem hallottam a többit. Luluval felmásztunk a kőkerítésre, ami a szomszéd ház, és köztünk állt. Egyszerre ordítottuk, hogy Elizabet kérem, mert a házmesternőt így szólította a férje. A spiné úgy ugrott ki az ajtón, mint akit üldöznek, ökleit rázva rohant felénk mint egy megvadult bika. Torkaszakadtából ordított, hogy ti rohadt büdös kölkök, hogy dőlne rátok a fal. Leverlek onnan bennetek, mint tót a lovát, ha az anyátok nem tudott megnevelni, hát majd én megteszem ti férgek. Pucoltunk onnan rendesen, de még a gangon is hallottuk, mennyire ordít. Nagyon jól szórakoztunk. Még egy jó kis botrány azért volt délután, Józsi bácsi kapatosan érkezett haza a hentestől, ahova órákkal előbb leküldték. Csurom víz volt elől a nadrágja, mert ha ivott, mindig bepisilt. Nem érezte szegény ilyenkor, ha kellett neki. Az oldalast, amiért küldték – persze elhagyta valahol, amiért a szent asszony úgy behajította a konyhaajtón, hogy szegény talán még be is csinált, akkorát koppant a feje a falon, hogy még az udvaron is hallani lehetett. Hű de szerencse, hogy nem vagyok nős – röhögött a Pimpi bácsi, mert a nagy zajra előjött, és csak úgy dülöngélt a vihogástól. Maga csak fogja be a pofáját, maga semmire se jó ökör, kiabálta le Józsi bácsi felesége, magát már rég agyon kellett volna csapni. Jól van te boszorkány. Csak károgj, majd csak megesz a fene – ordított vissza Pimpi bácsi. Ezt követően, már nem volt más botrány. A mama öccse küldött egy képeslapot a diliből. Elég összefüggéstelen dolgokat írt rá, de mindegy, mondta a mama, szép tőle, hogy gondolt ránk. Szerintem is kedves volt tőle. Most megint lefekszem, mert késő lett közben. Ha holnap lesz időm, megint folytatom visszaemlékezéseimet.

Már megint itt az este, és itt ülök a füzetem előtt. Végre elcsendesedett minden, nyugodtan tudok visszaemlékezni. Délelőtt, Puli lopott az apjától három cigarettát. Hátramentünk a ház mögé az orgonabokrok alá, olyan sűrű, hogy ha alábújik az ember, nem látja senki. Meg amúgy sem megy oda a kutya sem, legfeljebb kakálni. Szóval, rágyújtottunk. A Puli megjátszotta a nagyot, és letüdőzte az első slukkot, ahogy a papa szokta. Kimeredtek a szemei, tátva maradt a szája, úgy nézett ki, mint egy döglött nyúl. Aztán elindult a pokol, fuldoklott, hörgött, azt hittem vége. Taknya, nyála folyt, és lila színe lett az arcának. Nagy sokára abbahagyta, de beszélni sokáig nem tudott. Én már sokkal óvatosabb voltam, nem szívtam le a füstöt, így csak ocsmány módon nikotinízü lett a pofám, és finoman hányingerem lett. Vettem a mély levegőket, és elhatároztam, többet ilyen marhaságot nem csinálok. Gondolom Puli is hasonlóképpen gondolta, nem beszéltünk róla. Szodoma és Gonorrea, egész nap szarul voltam. A másodikra új lakók érkeztek. velük jött a macskájuk, egy angóra. Barátságtalan, elkényeztetett dög lehet, nagyon ellenszenves volt nekem. Úgy gügyögtek vele, ahogy egy kisbabával szoktak. A hülyék. Elég öreg házaspár, olyan barátságtalanok, mint a rohadt macskájuk. Drága bútoraik lehetnek, én legalábbis ilyeneket még nem láttam. A csillárjukon is olyan manófélék ülnek, azok fogják a villanykörtéket. Ilyen manós lámpa nekem is tetszene, de nekünk csak egy vacak lámpánk van, abban sem ég minden körte. A nyanya kirakott egyből egy pár virágládát a gangra, hogy lehetőleg alig lehessen tőlük elmenni. Ebből még balhé lesz, csak ő még nem tudja. Szinte látom, hogy Józsi bácsi átesik valamelyiken, és négykézláb állva ocsmány módon átkozódik. Felesége meg kirohan a konyhából, és sipítozik, hogy drága papácska, mi történt veled, persze ezek a barom virágládák, hogy dögöljön meg, aki odarakta. Ezt majd meghallja az új lakó, és kitör a botrány. Már alig várom. De örülök, hogy újak jöttek, legalább felfrissül a ház. Nagyi egész délután a szemüvegét kereste, aztán megtalálta nagy nehezen a szemén. A mama csak annyit mondott, ehhez nem lehet hozzászólni.

Ma tudtam meg, hogy a Gizi néni egy jósnőhöz jár, akiről azt mondta a Puli mamájának, hogy valami specialista. Nem tudom az mit jelent, de valami zúgspecialista lehet, azért beszélnek róla halkan a konyhában. A Puli éppen a WC- ben gubbasztott, nem tudták, hogy ott van, így hallgatta ki a beszélgetést. A Puli mamája egészen lázba jött, alig akarta elengedni a Gizi nénit, megígértette vele, hogy őt is beajánlja. A Puli nem mert kijönni a retyóból, nehogy észrevegyék. Úgy elülte a lábait, hogy percekig nem tudott talpra állni szegény. Egész be volt zsongva a hallottaktól, lehet, hogy éjszaka rémálmai lesznek. Ráadásul a Puli mamája azt mesélte a Gizi néninek, hogy ő már régen gyanakszik, hogy valami kísértet tanyázik a pincében, mert rekedt sóhajtozást, meg távoli huhogást hallott gyakran, meg motoszkálást. Szerinte, a háborúban itt esett el egy katona, és itt ragadt a szelleme. Én még sosem jártam a pincében, de ezek után nem is fogok. Olvastam egy könyvben, hogy fokhagymát, meg feszületet kell a pincelejáróba tenni, az elijeszti a gonosz szellemeket. Fokhagymát még csak tudok szerezni, de feszületet nem. Remélem, azért a hagyma is megteszi önmagában. Borzasztó ez a ház, ha a padláson a ládában Gizinéni férjének a múmiája van, a pincében meg szellem, hát hogy lakjon itt nyugodtan az ember. Az új lakók virágládái miatt kitört a balhé, ahogy megjósoltam. Tényleg átesett rajtuk a vén hülye a sötétben, és jól odavágta magát a kőre. A felesége akkora ribilliót csapott, mintha érdekelte volna az öreg balesete. Szerintem direkt botrányt akart csapni, ami sikerült is neki.

***

Hát, megvan a véleményem a felnőttekről. A Lulu kapott egy biciklit. Eléggé használt, meg női, de lehet vele bringázni. A ház előtt, az úttesten, felváltva száguldoztunk vele, nagyon élveztük. Csak szegény Lulu, hátulról beleszaladt egy vastag asszonyságba, olyan erővel, hogy az felemelkedett, elhajította táskáját meg a szatyrát, és úgy esett hasra, hogy már a levegőben sivalkodott. Nagyot puffant a földön, a Lulu, meg bringástól ráesett. Gyorsan lemászott a néniről, felugrott a biciklire, és elviharzott. Mi meg berohantunk a kertbe, és bevágtuk magunkat az orgonásba. Mire feltápászkodott, se Lulu, se mi. Így nem tudta hol keressen minket. Nagy mázlink volt most az egyszer. A nagymama disznótorost csinált vacsorára, mert születésnapja lett. Volt még bor meg sör, jól bezabáltunk, sört még nekem is adtak. Nem volt valami jó, csak elálmosodtam tőle. Le is fekszem, mert leragad a szemem, és le fogok esni a székről, amihez nincs semmi kedvem.

Na megint itt vagyok a szobámban, és írom a feljegyzéseimet. Dél felé lehetett, mi az utcán játszottunk, mikor megjelent a ˝Pálinkásbutyok˝. A mellettünk lévő házban lakik, ez egy nő, aki állítólag az esővízen kívül mindent magába dönt. Elég ronda gebe, kitaposott férficipőiben úgy csattog, mintha lovon jönne. Mi, egymásnak kiabáltuk, hogy milyen rohadt erős pálinkaszag van. Csípi az ember szemét. Ki az a szemét? Erre dobálni kezdett minket mindennel, amit csak talált a járdán. Persze elrohantunk, de Lulut így is hátbatalálta egy üveggel. Majd hasraesett szegény pára. Mikor otthon elmeséltük mit csinált a butyok, még egy pofont is lehúztak a Lulunak, a hátbalövésre ráadásként. Nem volt szegénynek valami jó napja. Pedig nagyon gyanakszik mindenki, hogy az udvari szárítókötélről ő lopta le a fehérneműket, mert ha nincs pénze, bármit megtesz. Biztos a kocsmában árulja őket, olyan magafajtáknak – mondta a nagymama, mert ebből a fajtából marhára sok van. De egyszer meglesem, és úgy nyakonvágom a botommal, hogy kihullik a haja. Mondta még, hogy a rohadt némber, meg cemende, ami valószínű a cement régi neve, de nem akartam megkérdezni tőle, mert túlságosan fel volt dühödve. Hogy a Rózsimama kiakasztott melltartójával mit tud kezdeni, azt el sem tudom képzelni, mert vagy repülőtéri szélzsáknak adja el, vagy egy tehénnek. Mostanában foglalkoztat, hogy mi legyek ha felnövök. Nem mintha olyan nagy durranás lenne felnőni, mindenkivel előfordul, ha megszületett. Rengeteg munkával valamire vinni, és beledögleni idő előtt, akárki megteheti, ehhez nem kell ész. De akkor én mit csináljak? Szívesen lennék nagy felfedező, de már minden fel van fedezve. Már kérdeztem a Pulit is meg a Lulut, de azt mondták hülye vagyok, hogy ilyeneken töröm a fejem. Ráérek belátni tanácstalanságomat, ha már eljött az ideje. Most még semminek nincs ideje, tehát foglalkozzunk a semmivel. Végezetül tetszik az ötlet, de úgy nézem, sok felnőtt is így van ezzel, mégis megél. Ez azért megnyugtató. Megyek nyaralni, a másik nagymamámhoz Érdre. Nem igazán szeretek ott, hiányoznak a házunkbeli barátaim, a két kutyán kívül nem is szoktam barátkozni senkivel. A nagyival meg nem tudok mit kezdeni, azt hiszi, engem kötelessége folyton nevelni, ami igazán idegesítő. Evés előtt imádkozni kell, meg kezetmosni. Ráadásul rosszul főz. Ó, te Szűzmáriám – ezt ellihegi felakadt szemekkel naponta százszor. Hogy milyen vásott kölyök vagy – mondja nekem, én meg utánozom őt, aztán rohanok, mert kedves az életem. Útálom azt a rengeteg sarat, meg az élelmiszerüzletbe-menést, a disznóólban hemzsegnek a legyek, és a kútból kell húzni a vizet. Sokszor hideg vízben kell mosdanom, aminél szörnyűbb dolog nem létezik. Azt mondják, ettől leszek edzett, majd megmondom, kit edzenek. Szóval ott ami van, az nem emberi élet. Ha belegondolok, hogy őszig ottfelejtenek, hát belerokkanok. De ahogy a múlt nyár is elmúlt, majdcsak ezt is eleszi a fene, aztán ha a nagyi egyszer meghal, megszűnik a száműzetésem. Azok lesznek a boldog idők, bár nem kívánom a nagyi halálát. Hát, nem valami kellemes gyereknek lenni, ezt minden felnőtt tudja, csak elfelejti. Olyan szar dolog felnőttnek lenni, hogy ahhoz képest, gyereknek sokkal jobb. Ezért emlékszik vissza rosszul. De gyanítom, mindenki úgy emlékszik ahogy akar, de legalábbis úgy, ahogy neki a leg kellemesebb. Ez, az emlékezés nagy előnye. Most befejezem emlékirataim írását, de csak átmenetileg, mert ha megjövök Érdről, akkor folytatom tovább. Az ott végignyomorgott emlékeimet is ide fogom beírni, had lássa az utókor, mennyi szenvedésen mentem keresztül.

Ha valaki távollétemben megtalálná ezt a füzetemet, tudnia kell, ezek a Lamantin feljegyzései, nekem ehhez semmi közöm. Fondorlatból tartotta az én szobámban, hogy rámterelődjék a gyanú.

Ma van érdi száműzetésem első napja. A nagyi kijött elém a buszvégállomásra, alig tudtuk lerángatni két nagy csomagomat a buszról. A vénasszony vörös volt a nagy erőlködéstől, lihegett mint egy versenyló, és azt hörögte: Jó, hogy a hülye apád nem küldte el veled a zongorát is. Kihozta otthonról a tragacsot, biztos számított a csomagokra. Én előzékenyen vállaltam a tolást, egy darabig simán ment, aztán egy rohadt kövön megbicsaklott a kerék, és az egész rakomány beleborult a sárba. Úgy üvöltött a nagyi mint akit nyúznak, én sürgősen fedezékbe vonultam, nehogy egy kósza pofon eltaláljon. Egy pasas segített neki visszarámolni, aztán már ő tolta hazáig. Hazaérve, szerencsémre lenyugodott, a nagy erőlködés kipasszírozta belőle a mérgét. Leültünk enni valamit, a tej büdös volt. Mondtam is neki, ez a tej büdös, de azt mondta, büdös ám a kutya segge, annyit beszélsz, hogy megtanul a tejed beszélni. Nem igazán tudom élvezni a humorát. Most késő délután van, a disznóól mögött ülök egy felfordított teknőn, és írom a naplómat. Nem tudok este írni, mert a nagyi egyből észreveszi, hogy égetem a villanyt, és balhézik. Hiába. Nem vagyok otthon. Most, szégyenszemre egy disznóól mögött gubbasztok, jó, hogy a fiúk nem látnak. Kétségbeejtően nézhetek ki. Még röfinek szólítanának, az egész ház rajtam röhögne. Belegondolni is rémes. Itt, a fürdőszoba, egy bazi nagy lavór a konyha közepén. A spóherten kell vizet melegíteni, és fürdés. Hát jobb, ha nem szólok semmit. Már dél óta nyugtatom az idegeimet az éjszaka miatt. A múlt évben is egész éjjel ugatott az a rohadt kutya, hajnalban ordítoztak a kakasok, a macska beugrott az ablakon, majd elharaptam ijedtemben a nyelvemet. Az idén is kivagyok téve ezeknek a megpróbáltatásoknak, mert a macska is, kutya is megvannak. A rohadt életbe… Délelőtt eshetett, azért nem láttam, mert még nem voltam itt. A ház körüli betonjárdán kívül, minden csupa sár. Jó nagy kukacokat lehet fogni így eső után, kár, hogy itt nem lehet horgászni, mert nincs víz. Azért összeszedtem egy konzervdobozba egy csomót, de nagyi a fejéhez kapott mikor meglátott bemenni a házba. Pillanat alatt kidobott. Megérdemelné, hogy párat becsempésszek az ágyába. Lenne ribillió! Tán még haza is zavarna, aminek súlyos következményei lennének rámnézve. Most már leállok az írással, mert alig látok, és mindjárt fognak keresni. Majd holnap folytatom, itt a búvóhelyemen teknőn. Na, ismét itt ülök, és folytatom visszaemlékezésemet. Majd sok év múlva- ha már öreg leszek- jól fogok szórakozni naplóm sorain, mert idővel a kis részletek elfelejtődnek, ami ha le van írva, megmarad. Az éjszakában nem csalódtam, olyan ribillió volt, hogy csak na. Nagyi szerint valami róka vagy görényféle ólálkodhatott a környéken, mert minden kutya meg volt vadulva. Ahogy álmatlanul feküdtem az ágyban, elképzeltem a dolgot, hát nem szívesen lennék görény. Nagyon rohadt életforma lehet. Még embernek sem könnyű, gondolok itt a Pimpibácsira például, de még mindig csodálatos életnek tűnne egy görénynek. Reggel, jó fáradtan keltem fel, aztán kimentünk a piacra. Marha nagy tömeg volt, lökték- rúgták egymást, mindenki hangoskodott, és folyton nekemcsapódtak az Istenverte fonott kosarak, egész kék foltos lett a combom. Mert úgy mennek mint a barmok- dühöngött a nagyi, ami szép volt tőle. Meg is bocsátottam neki, a reggeli büdös tejért. Mire megvettünk mindent ami kell, pont elegünk lett a piacozásból. Beleszaladtunk a nagyi egyik ismerősébe, egy kövér fejkendős nőbe. Két nagy teli kosarat cipelt amit lerakott a földre, és két kézzel hadonászva, egylevegőre pofázott a nagyinak. Úgy darált, egészen elszédültem tőle. Mikor megtudta, hogy én vagyok az unoka, nagy ordibálást csapott, és vastag ujjaival belecsípett a pofazacskómba, és úgy rázta a fejemet. Nahát, micsoda szép gyerek, és milyen nagy, mindjárt elviszik katonának- harsogta, én meg égtem a szégyentől, mert többen is odanéztek. Mikor végre megszabadultunk, a nagyinak is az volt a véleménye, hogy ez egy hülye. Ha megint mennünk kell, remélem megúszom ezeket a nőket. Délután, a két szomszéd gyerek átjött játszani. Sokat vesződtünk Bundival, meg akartuk tanítani pacsit adni, de az Istennek sem értette mit akarunk tőle. Aztán abban maradtunk, hogy nem feltétlenül fontos, hogy tudjon pacsitadni, és hagytuk a francba az egészet. Elkezdtünk fogócskázni, és akkor történt a katasztrófa. Előző nap, két ember odébbtette a budit, egy új gödörre. A régi tele gödröt meg csak úgy hevenyészve betakarták földdel, hogy ne bűzölögjön. Én, teljes gőzzel vettem futás közben a kanyart, és rárohantam véletlenül a betemetett gödörre. Csak annyit éreztem, hogy belecsúszom egy sűrű masszába, ami meleg. Széttartott karjaim megakadályozták, hogy teljesen belecsússzak. Az ordításra nagyi is kirohant a konyhából, és közös erővel kihúztak a szarból. Úgy álltam ott, mint egy bűzölgő agyagszobor. A kertislaggal verették le rólam az anyagot, még a csontjaim is fájtak a jeges víztől. Rettenetes élmény volt, azóta szarosnak hívnak az utcában a szemét kölykök. Erre az esetemre, feljegyzés nélkül is emlékezni fogok életem végéig. Most már pontosan tudom, milyen az, ha szarban van az ember. Mondják, szerencsét hoz. Hogy ez a szarba lépésre vonatkozik csak, vagy a beleesettekre is, ezt nem tudom, csak remélem. Már megint rámsötétedett, abba kell hagynom az írást. De nem is baj, mert túl mozgalmas volt így is a napom. Szeretettel üdvözlöm felnőtt önmagamat innen a távoli múltból, amikor gyerekként írom ezeket az emlékeztető sorokat. Nem tudom milyen leszek felnőttnek, hogy fogok kinézni, de biztos jól fog esni nekem ez a távoli üzenet, ha majd annakidején olvasom ezeket a sorokat. Azért írom most ezt az üdvözletet, nehogy elfelejtsem beleírni a naplómba, és nagyon sajnáljam annakidején ezt a mulasztásomat.

Ma, nagyon jó napom volt. Valami vásárféle történt a főutcán, a parkban, sátorokban árultak mindenfélét, és mutatványosok is jöttek. Felülhettem a lánchintára, úgy forgott velem, hogy majdnem vízszintesen úsztam a levegőben, és ordibálhattam, mint a többiek. Nem mondom, mikor vége lett a menetnek, úgy tántorogtam, mint egy részeg. A céllövöldében nyertem egy szőrös állatfélét, persze nem élőt, rózsaszín volt, és nagyon aranyos. Jó lesz nekem emlékbe. Még kaptam vattacukrot, de úgy lökdösődött a tömeg, hogy lépten- nyomon hol az arcombalökték a cukrot, hol a hajamba ragadt. Csupa ragacs lett mind a két kezem, állati undorító volt. Este külön elvittek a cirkuszba. Jó nagy sátor, benne sok paddal. Az első sorban ültem, és mikor a ló elvágtatott előttem, majd a frász tört ki, úgy látszott rám tapos. A bohócok tetszettek, rengeteget összehülyültek ott a porondon, az egyik, óriási cipőjével seggberúgdosta a másikat, és mindig elesett a lendülettől. Jó nagyot lehet rúgni ekkora cipővel, lenne egypár ötletem, kin próbálnám ki. Még a légtornászok is tetszettek, szerintem normális ember ilyesmi munkát nem vállal. De nem vagyunk egyformán hülyék- mondaná erre a Rózsinéni. Marhára kimerültem estére, alig tudtam hazavonszolni magam. A nagyi bezzeg nem fáradt el, bár lehet, hogy csak nem mutatta. Ahogy hazaértünk, ágynak estem, de már sötét volt, így akkor sem tudtam volna naplózni, ha amúgy bírtam volna magamat. Most nem zavart a kutyaugatás, olyan mélyen elalhattam, vagy nem jött a görény, nem tudom. A nagyi nagyon rendes volt egész délután, nem is kellett a zsebpénzemet elhasználnom. Ennek örülök, mert harmatgyengén állok, ahogy a mama szokta mondani.

***

Ja, ezeket mind a disznóól mögött írom, nem találtam azóta sem jobb íróhelyet, de már kezdem szokni a trágyaszagot, ami nem kellemes, de a disznót is meg lehet érteni.

Ma, korábban kezdek naplót írni, mert a nagyi elment a barátnőjéhez, és nem bukom le nála. Sokkal kellemesebb ilyenkor, nem kell meresztgetnem a szememet a szürkület miatt. Igaz, kicsit nagyon sok a légy, ami este már nincsen, de valamit valamiért. Igyekszem nem rágondolni, hogy disznószaros lábaikkal összemászkálják a pofámat, de annyi másra is gondolhat az ember, nem kell feltétlenül a legrosszabbra gondolni. Na, ennyit a legyekről. Inkább arra gondolok, hogy a hülye Puli, a szomszédtibivel összeveszett még hetekkel ezelőtt. Az, a kőkerítés tetején ült mezítláb, és agyonheccelte a Pulit. Az bírta egy darabig, aztán úgy begerjedt, hogy felkapta a kardnak hívott, hegyes vasrudat, és maga fölé tartva felugrott a levegőbe. A szomszédtibi vadul röhögte, ez meg egyre jobban ugrált. Az lett a nóta vége, hogy alaposan talponszúrta. Úgy kezdett ordítani mint egy sakál, felrántotta mind a két lábát, és hanyatt leesett a kertjükbe. Jól odavághatta magát, bár a házmesterné virágágyába esett, amit piszkosul szétdúlt. Ki is rohant a némber, és a hajánál fogva kirángatta a srácot, még le is húzott neki egy pofont, te rohadt kis strici, üvöltötte, hogy ott rohadnál meg ahol vagy, nem azért csináltam a virágágyást, hogy neked legyen mibe feküdnöd. Nem is értettem, miért gondolja a boszorka, hogy direkt feküdt bele. De felháborító milyen egy klozetszájú nő ez, a nagyi szerint olyan rémes nőszemély, ha lemenne a bányába, feljönne a szén. Persze, most a pesti nagyiról beszélek, nem az érdiről. Itt nincsenek ilyen jó heccek, elég unalmasan élek, ez a vidéki élet nem nekem való. De nemsokára mehetek haza, kezdhetjük kitragacsolni a buszhoz a csomagjaimat, nem lesz egy jó dolog, de túlleszek rajta. Remélem a fiúk kijönnek elém, persze a papa is, mert cipelni ő tud, egész úton hallgathatom a lihegő megjegyzéseit, hogy anyád tiszta hülye, hogy ennyi szart összecsomagolt, de mire hazaérünk, úgy ki lesz készülve, hogy csak lerogy a konyhában, és nem lesz ereje veszekedni. Most már azért elegem van a legyekből, ha nem gondolok rájuk, akkor is csak érzem kellemetlen jelenlétüket, így mára abbahagyom az írást, és bemegyek a konyhába, de előzőleg lemosom az arcomat a kútnál, mert úgy érzem, tele van mászkálva disznószaros lábnyomokkal. Úgy eldugult az orrom szabadtéri irodám szagával, hogy hiába gondolok másra, ez az illat nem hagy nyugodni. Félek, ha elalszom, magammal viszem az álomba a szagot. Ha mondjuk tortát eszem álmomban, tönkreteszi az egészet. Bele sem merek gondolni. Ja, majd elfelejtettem megemlíteni, hogy a szomszéd öreg bácsi azt mondja a mihelyt helyett, hogy mihánts. Ez nagyon jó szó, sikerem lesz vele, ha hazaérek.

Ma, rámvirradt a hazamenés napja. /Ez a szó nagyon tetszik, egy könyvben olvastam./ Nagy körülményesen összecsomagoltuk a cuccomat, rápakoltuk a tragacsra, és a nagyi elkezdte kitolni a buszhoz. Rohadtul imbolygott az egész, nem is jelentkeztem a tolásért, mert ha felborulok megint, hát megkapom a beosztásomat. Kiértünk a buszhoz, nagy nehezen felpakoltuk csomagjaimat, egy rendes pasas még segített is, szerencsénkre. Elbúcsúztunk nagyival, még integettünk is egymásnak. A busz, dülöngélt és rázott, meg a sok büdös ember, majdnem felkeveredett a gyomrom. Mikor végre megérkeztünk, úgy néztem ki, hogy csak na. Luluék már vártak, meg a papa. Volt nagy öröm, mondták, jó színben vagyok- meg minden. Lulu gyorsan eldarálta, mik történtek távollétemben, az öreg néni a földszintről megint kórházban van, mert tisztára meghülyült, és mosószert ivott véletlenül. A dagadt lánya vette észre, hogy habzik a mama szája, pedig nem is mérges. Józsi bácsi eltörte a bokáját, de a rossz nyelvek szerint, a felesége rúgott bele. Mondta is a mama, ezekkel a szenteltvízivókkal nagyon kell vigyázni. Az anyám öccse kétszer is járt nálunk, most jól van, igaz, második látogatásakor egy üres virágcserepet hozott mondván, valahol útközben kiesett belőle a muskátli. De azt mondta a nagymama, hogy nem lényeges, az a fontos, hogy hozott valamit, és a jó szándékot kell értékelni. Én akárhogy próbálkozom, csak egy üres cserepet látok az egészből. Minden úgy történt, ahogy előre megmondtam. Papa már száz méter után rákezdte, hogy a hülye anyád, jó, hogy nem csomagolta be neked még a zongorát is, bezzeg a kibicnek semmise drága, nem ő cipekedik, hanem én. Nem tudom honnan vette ezt a zongorás példát, valahol hallhatta, mert nekünk soha a büdös életben nem volt ilyesmink. Már messziről kiszúrtam a Pimpibácsit, ahogy lambadázik a kertkapunk felé, és rosszul véve a kanyart, hasra esik. Tudtam, hogy hazaértem.

Reklámok

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s