Villanások 1.


Mikor a feletttünk lakó Ágota, aki zongoraművész volt, délfelé megjelent kinyúlt fürdőköpenyében, kócosan, öregen, és levágta magát az ajtó mellett álló hokedlira…


Rágyújtott egy cigarettára, és válogatott ocsmányságokat kezdett beszélni rekedtes hangján.


Anyám mindjárt tudta, hogy az Osztrovszkíné volt nála látogatóban, aki kétséget kizáróan, egy művelt, finom úriasszony volt, feltétlen megfelelt egy csillagkeresztes dámának.


Választékos, és finomkodó. Ágota bírta is a tempót – hiszen Ő sem egy fáspincében nőtt fel, de ennyi választékos kultúrlebegés, idővel az idegeire ment.


Mire távozott a vendég, teljesen kiborult.


Lerohant anyámhoz, és akkor felrobbant. De több cigarettájába került, mire összes ismert káromkodását elharsogta, míg sikerült visszanyernie lelki egyensúlyát, és újra a normális Ágota lett.


Bizony, a való élet, a tények könyvekből szerzett ismerete rózsaszín egekbe kerget, a lányregények illemszintjén válogatott témái, pöszögve és elfinomkodva, idővel lehetnek olyan ingerlőek, hogy még egy szent is kést ragadna. Vagy úgy kiborul tőle, mint Ágota tette.


Persze nem azt mondom, hogy legyen az ember trágár és ordenáré, de amit az Osztrovszkiné művelt, az a ló másik oldala.


Még szerencse, hogy harmadik oldala nincs, stílus-meghatározáskor baromi gubancokat okozna.


Lehet, hogy távozása után, még az angyalokat is kihozta a sodrából, választékos stílusával.


Azóta Ágota is elment, meg anyám is, már mindenkin túllépett az idő.


De ha Ágota fent összeszalad az Osztrvszkinéval, tartok tőle, hogy utólagos kirohanásai még pokolra is juttatják szegényt, holott csak egy áldozat.


Persze ha utána anyámmal találkozik, Ő meg tudja nyugtatni, bár cigaretta nélkül nehezen fog menni.

Reklámok

~ Szerző: Kapolyi György - 2010. június 16. szerda.

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s